Carly Phillips: Hot Number (Forró szívek)

, by Kristina

Fülszöveg helyett:
A Hot Zone sorozat második része, a legfiatalabb Jordan lány története. Mickinek elege van abból, hogy őt a fiúk az öltözőből csak barátnak tartják, ezért egy szilveszter éjjelen elcsattant csók után, végleg eldönti, hogy megváltoztatja a kinézetét. Sophie segít neki ebben, és jó tanácsokkal látja el, hogy hogyan öltözködjön, és hogyan flörtöljön a kiszemelttel, aki nem más, mint Damian Fuller a híres baseball játékos, milliomos, nőcsábász, és egyben az ügyfele.

A napokban olvastam el a sorozat első részét, a Forró szerelem c. könyvet, és annyira oda voltam érte, hogy nem tudtam kivárni a magyar megjelenését a következőnek, azonnal rohantam beszerezni az angolt. Nem bántam meg! :)
Azért, mert:
- Így fejlesztettem az angol szókincsemet, és tényleg voltak olyan pillanatok, amikor olvasás közben egy-egy szónál alig álltam meg, hogy ne kezdjek listát írni! :) Rólam tudni kell, hogy olvasás közben nagyon vizuális vagyok, mintha film kockák peregnének a szemeim előtt. Főleg imádom a szép szavakat visszahallani a fejemben olvasás közben, morzsolgatni. Szinte ízlelgeti őket az elmém.
- Élmény volt az egész könyv, és ha még szótárazás mellett is tudtam kuncogni, elszorult a torkom, meg pillangók repkedtek a gyomromban, nos akkor nyugodt szívvel állíthatom, hogy a magyar megjelenést is nagyon várom, mert újra szeretném mindezt átélni, még élethűbben.
- Akkor jó egy sorozat, ha visszatérnek a régi szereplők is, a testvérek közül legtöbbet Sophie-val találkozhattunk, Anabelle-nek megvolt az oka a hiányzásra (később elárulom, hogy mi). Folytatódott az utolsó fejezetekig Yank és Lola huzavonája, de nyugodt szívvel elárulom, hogy végre vége.
- Damian és Micki párbeszédei, sőt az összes jelenet, amiben szerepet kaptak hatott Rám, vagy nevettem, vagy rugdostam volna őket, sőt szomorú is voltam. Újabb kedvenc páros nyerte el méltó helyét kicsi szívem csücskében.
- Fordulatos. Persze a vége kiszámítható, de attól függetlenül történnek benne előre kiszámíthatatlan események. Igaz, itt nincs, olyan kis ártatlan krimiszál, mint a Forró szerelemben, de attól függetlenül, voltak olyan dolgok, amiért izgulni lehetett.
- Volt, hogy türelmetlenül kapkodtam a szótár után, hogy "oooh, jajj na mi, na mit is mondott, a fene, hogy nem értem", és akkor jött a bamba vigyor, hogy ühüm, most már világos, vagy éppen sóhajtoztam, amint megvillant a lámpa a fejemben, és felfogtam, hogy mi is történik pontosan/vagy mit is vágtak egymás fejéhez.
- Bevallom, hogy a történetben rengeteg klisé szerepel, de én ezek miatt tudtam annyira élvezni, hiszen néha arra is szükségünk van, sőt nekem a romantikus lelkem, szomjazva fog kapkodni a magyar megjelenésért.
    Micki (Michelle) a legfiatalabb Jordan lány, "fiús" típus volt az előző könyvben, garantálom, hogy most már nem az. A kiskacsából hattyúvá változott, azt írtam olvasás közben egy cetlire, hogy feléledt, mint Csipkerózsika.(Látjátok mit tesz egy szilveszteri csókolózás? Szóval csak óvatosan az időpontokkal! ;)) Érzékeny, őszinte, lebecsüli önmagát, humoros, olykor-olykor szarkasztikus, amit én, persze nagyon imádok, de hát embere válogatja.
    Damian a pályafutása végén jár, de nem akarja beismerni még saját magának sem. Küzd egy álomért, és ezt nagyon becsülöm benne. Szexi, olyan szőke-herceg-fehér-lovon típus. A családja nagyon imádni való, okoztak neki érdekes szituációkat.
     Egy összeillő karakterpárost alkotnak, sok-sok bonyodalommal maguk körül, meglepetéseket okozva Nekem olvasás közben.
      Azoknak ajánlom, akik könnyed kikacsolódásra számítanak, romantikával, érdekes/humoros párbeszédekkel, akik szeretik Susan Elizabeth Phillips és Rachel Gibson könyveit.
A sportolókat nem említettem volna? :)
- Bocsánat, szóval ha szereted az izmos, szexi hímeket, akkor ez a könyv neked íródott.
 
     Voltak benne dolgok, amik engem kifejezetten zavartak, spoiler mentesen nem tudok róla írni, ezért csak azok folytassák, akik mernek kockáztatni, hogy megtudnak egy-két, kisebb-nagyobb információ morzsát.
*****SPOILER VESZÉLY******
Yank és Lola már a vége felé kezdték kihúzni nálam a gyufát, de aztán jött a vége, fuss el véle, és megnyugodtam, hogy nem szenvedtetnek tovább a következő részben, szépen be lehetett volna fejezni, már az előző könyvben is az ő történetüket és itt elég lett volna koncentrálni Damian-Micki és Carol-Carter párosra.
Idegesített, hogy néha hetek teltek el egy-egy találkozás között, olyan dolgok után, amit szerintem nem lehetne húzni. De ez csak lehet, most idegesített, holnap már másképpen gondolom.
Spoiler a könyvből azoknak, akik türelmetlenek:
- Anabelle állapotos, lesz egy édi kutya megint Noodlie a Labradoodlie, Damian megmenti, majd elrabolja Mickit, lesz apasági teszt, csak annyit árulok el, hogy nem Anabelléknek....
******Spoiler VÉGE*******
Kedvenc idézetek:
„Who's been stealing things out of the laundry basket?” Lola asked. 
Sophie snickered. „Ask Micki.” 
„Michelle?” Lola strode over and glanced down at Micki's protruding chest. „Do you have my bra?” 
Yank groaned. 
„Nope. No bra.” Micki chewed on her lower lip, a sure sign the kid was lying. 
„Yes you do too have it! You see?” Sophie reached a hand down the front of her sister's shirt, pulling out the padding. Then she glanced down at her hand and frowned. „Hey, those are my socks you stuffed your boobies with!” 
„Are not!” Micki said, crossing her arms over her now flat chest. 
„Are too!” Sophie retorted. 
Yank felt a headache coming on. 
„Well, you gave them to me,” Micki shouted, tears filling her eyes. 
„Did not!” 
„Did too!” 
„Did not!” 
„You know the rules. Once you give, you can't take back!” Micki cried and darted out of the room, following Annabelle's earlier lead. 
Sophie took off after her.



„Attitude is everything” Sophie continued. „Fortunately for you, you're comfortable with guys, so that's one hurdle down. Now just flirt a little and you'll be all set.” 
Micki squared her shoulders and shimmied a bit, intentionally shaking her boobs. „Like this?” 
Sophie laughed. „That's it. Work on the voice, too. A little breathy is sexy, you know?”

 Magyar megjelenés várható 2012. május-június a Victoria Kiadónál

Értékelés:

2 comments:

Jajjjjj, nagyon tetszik ez az értékelés! Könyv vásárlás a jövőben :S Grrr ... Utállak <3

Kristina said...

Köszönöm! xD Most lesz valamikor a magyar megjelenés, de azt hiszem júniusban kezdem Sophie könyvét is angolul! :))