Keddi Kívánságlista (6.)

, by Kristina


1. Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor
Kiadó: Ulpius-ház
Műfaj: Történelmi romantikus
Sorozat: Hathaway-ek
Tervezett megjelenés: 2013. április

Tartalom:
A férfi mindent megtestesít, amit a lány korábban kerülni akart.
Poppy Hathaway imádja a nem szokványos családját, ám szokásos állapotokra vágyik. Sorsa arra kényszeríti, hogy találkozzon Harry Rutledge-dzsal, a titokzatos szállodatulajdonossal és feltalálóval, kinek vagyona és befolyása van, élete pedig titkos és veszélyes. Amikor flörtjük nyomán Poppy elveszti jó hírnevét, azzal döbbent meg mindenkit, hogy elfogadja a férfi házassági ajánlatát – azonban azt kell tapasztalnia, hogy férje a szenvedélyét ugyan megosztja vele, de bizalmát már nem.

Harrynek egyedül csak rá volt szüksége…

Harry mindenre hajlandó volt, hogy megszerezze magának Poppyt – egyedül a szívét nem akarja feltárni. Egész életében távol tartotta magától a világot… de az éles eszű, fondorlatos Poppy azt követeli, hogy minden létező módon a felesége lehessen. Kettejükben a vágy mégis fokozódik, ám ellenség ólálkodik a sötétben. Most, ha Harry maga mellett akarja tartani Poppyt, igazi szövetséget kell kötniük test és lélek között, egyszer s mindenkorra …

Miért kell nekem?
   A sorozat első két része is kellően izgalmas és érzéki volt, ezért merem azt hinni, hogy a harmadik rész sem fog csalódást okozni. :) Az előző részről itt számoltam be, az elsőt meg újra kellene olvasni,... de sajnos erre már tényleg nincs időm.
   A fülszöveg meg lehet elárulta, hogy mi is vár ránk a könyvben, így kevés meglepetésre számíthatunk, mégsem szomorkodom, mert tudom, hogy szórakoztató és vérbeli romantikus pillanatokat tölthetek majd Poppy és Harry társaságában, csak legyen már a kezeim között. 

Miután olvastam:
Kleypas rajongóknak kötelező. Sőt kötelező minden történelmi romantikus rajongónak is elolvasnia!! A legjobb rész a sorozatból, sőt a top listámra is felkerült. Biztosan írok róla pár nap múlva!

2. Karen Rose: Vigyázz rám
Kiadó: Ulpius-ház
Műfaj: Romantikus krimi
Sorozat: Romantic Suspence 4. rész
Tervezett megjelenés: 2013 május

Tartalom: 
Gyermekrablás 
Sue Conroy bosszúra szomjazik. Nemrég szabadult a börtönből, és eltökélte, hogy mindenkit kézre kerít, aki annak idején a rács mögé juttatta. Elrabol egy tizenegy éves siket kisfiút, de ez csak az első felvonás a gondosan kitervelt hadjáratban. 
Titkok 
Sue Chicagóba menekül, és a Hanover-házban, egy bántalmazott nőknek fenntartott menedékben húzza meg magát. Dana Dupinsky féltve őrzi a körülötte élő nők titkait, és sosem nyújtana védelmet egy gyermekrablónak. Csakhogy fogalma sincs arról, hogy ezúttal kígyót melenget a keblén… 
Gyilkosság 
Dana csak akkor döbben rá, mekkora veszély fenyegeti, amikor egyik pillanatról a másikra Sue gonosz játékának kellős közepén találja magát, és a körülötte levők sorban halnak meg – és gyilkos nem válogat a módszerekben. 
Karen Rose világhírű sorozata a romantikus thriller műfajának legjobbja, díjnyertes könyveit számos nyelven kiadják, olvasótábora lelkesen várja az írónő bestsellereit.


Miért kell nekem?
   Mert a Számolj tízigben (amiről ígérem hamarosan írok) már megismerhettük Daná-t és Ethan-t és már most tudom, hogy a saját könyvükben nagy eséllyel indulnak a kedvencek kedvence címért. 
   Igaz kicsit előre ugrottunk az időben, hiszen a Számolj tízig a sorozat 5. része, ez pedig a 4. de sebaj, mert Karen Rose történetei akkor is lenyűgözőek, még ha fordított sorrendben adják is ki őket. 
   Izgalom, titok, halál és romantika jellemző a Romanic Suspence sorozatra. Ebben a részben gyermekrablással kell szembenéznünk a főhősökkel együtt, vagyis biztosan az egyik legborzongatóbb rész a sorozatból.

3. Sabrina Jeffries: Ördögi csábító
Kiadó: General Press
Műfaj: Történelmi romantikus
Sorozat:  Halstead Hall-i bajkeverők 2. része
Megjelenés: 2013 második félév

Tartalom: 
Hamarosan...

Miért kell nekem?
   Jarret a játékszenvedélyével biztosítja azt, hogy a nagymama még véletlenül se hagyja ki a terveiből, miszerint egy éven belül Jarret is a házas élet nyugalmát kell élvezze, vagy az örökségének búcsút mondhat.
   Az első rész (A lord titka) nagyon tetszett, csak egy egyszerű történetre számítottam, de mégis megleptek benne a fordulatok és az, hogy a főbb szereplők közül mindenkit megszerettem nagyon rövid időn belül. Humor, romantika, szenvedély jellemzi a sorozatot, vagyis tökéletes egy vérbeli történelmi rajongó könyvmolynak, mint én vagyok.

4. Elizabeth Hoyt: Bűnös szándék
Kiadó: General Press
Műfaj: Történelmi romantika
Sorozat: Maiden Lane 1. része
Megjelenés: 2013. május

Tartalom:
Lazarus Huntington egy kegyetlen gyilkos után kutat London leghírhedtebb nyomornegyedében. 

A nyomozásban a szenvedélyes Temperance Dews siet a segítségére.
Miért kell nekem?
Hoyt könyveit vagy élvezem, vagy nem. A kettő között általában nincs más választás. Egy próbát megér, de ha a megérzésem nem csal, akkor ezt a sorozatot szeretni fogom. 
Majd meglátjuk, de a "szenvedély" és "nyomozás" olyan szavak, amik miatt felcsillant a szemem és a kell kategóriába sorolható ez is és a Csillapíthatatlan vágy is, amely a sorozat második része. :) 

5. Elizabeth Hoyt: Csillapíthatatlan vágy

Kiadó: General Press
Műfaj: Történelmi romantika
Sorozat: Maiden Lane 2. része
Megjelenés: 2013. második félév

Tartalom:
Lady Herónak mindene megvolt,amit egy nő akarhat. Az élete azonban fenekestül felfordul,amikor megismerkedik Griffin Remmingtonnal. Állandó szócsatáik nyomán fellobban köztük a tűz,miközben a férfi ellenségei terveket szőnek, hogy örökre véget vessenek az álmaiknak…



0 comments: