J. Lynn: Vetkőzik a tanú

, by Kristina

Fülszöveg:

Madison Daniels kölyökkora óta rajong bátyja legjobb barátjáért, Chase Gamble-ért. Mindenki úgy véli, tökéletes párt alkotnának, ám van két komoly probléma: egyrészt Chase megfogadta, soha nem kezd komoly kapcsolatot, másrészt négy évvel korábban, egyetlen éjszakára túllépték a barátság határát, és azóta állandóan civakodnak.

Madison bátyjának esküvőjén azonban mindkettejüknek részt kell vennie, ezért erre a hétvégére tűzszünetet hirdetnek az ifjú pár kedvéért. Ám a nyugalomnak vége, amikor kiderül, hogy szervezési hibák miatt két éjszakát kénytelenek összezárva tölteni egy nászutas-lakosztályban. Ráadásul sorra történnek a „balesetek”, amelyekkel a kedves család próbálja bebizonyítani, hogy a két fiatal közötti szenvedély másra is jó lehet, mint állandó harcra. Hacsak Madison és Chase előbb meg nem fojtja egymást…

* * *

  Már megint azzal kell kezdenem az értékelésemet, hogy magamat szidom. Mert igenis barom voltam, hogy figyelembe vettem a molyon a százalékszámot... Ugye általában 90% feletti könyvek mind nagyon jónak számítanak, míg a 70% alattiakat legtöbbet figyelembe sem veszem, vagy csak nagyon félve. 
Néha elfelejtem, hogy ami a többségnek nem üti meg a mércét, attól még nekem az igenis tetszhet. Hiszen a kivételek erősítik a szabályt (vagy valami ilyesmi).

 Az írónő miatt szerencsét próbáltam ezzel az erotikusnak titulált könyvvel is. A J. Lynn álnév, nem mást takar, mint Jennifer L. Armentrout. Jennifer más műfajban is jeleskedik. A Könyvmolyképző Kiadó a YA-fantasy műfajban nagyon elismert Luxen sorozatát kezdte el idén kiadni magyarul, az első rész Obszidián címet kapta. Olvastam és tetszett, mert a stílusa humoros, könnyen elképzelhető és jó karakterekkel. Nem írtam róla, de ha minden jól megy, akkor bepótolom még a 2. rész megjelenése előtt. 

 A Vetkőzik a tanú a Gamble fivérek sorozat első része, amelyet az Ulpius-ház Kiadó erotikus műfaj alatt jelentetett meg. A sorozat részeiben a jóképű, sikeres és gazdag Gamble testvérek ismerkednek meg a végzetükkel. :D
Túl sok erotikus könyv került mostanában a boltok polcaira, és sokszor az jutott eszembe, hogy a szemét közül egyre nehezebb kiválogatni a jókat. És bingó! Ez a könyv bizony megérdemli, hogy jó véleményt írjak róla, mert igenis megüti azt a mércét, amiért nem voltam képes letenni hajnalig. :) 

"Bridget Madison arcába hajolt, hogy visszaterelje magára a figyelmét. – Ügyes nagylányként viselkedsz majd. Lehet, hogy titokban halálosan szerelmes vagy Chase Gamble-be, de ha a fickó eddig még nem jött rá, milyen fantasztikus csaj vagy, akkor nyilvánvalóan nem komplett, vagyis nem érdemes vele foglalkozni.
– Tudom, tudom. De Chase annyira... dühítő.
– Édesem, ez a legtöbb férfira igaz – jegyezte meg Bridget, és Madisonra kacsintott."

A fülszöveg elég részletet árul el ahhoz, hogy kedve legyen az ember lányának a történethez.
Akkor most elmondom, hogy mi volt az, ami az én érdeklődésem felkeltette:
 - egy romantikus történet általában csak jó lehet, ha abból indul ki, hogy a csaj bele van zúgva a bátyja legjobb barátjába
- ráadásnak még, hogy ismerik egymást gyermekorruk óta
- egy esküvő tökéletes színhely arra, hogy szórakoztató helyzetekbe kerüljenek
- ami feltette az i-re a pontot, a kotnyeles család volt, mind a két rész felől. :)

"– Beszélnünk kell. 
– Ebben a szent pillanatban? 
– Mi bajod a jelen pillanattal? 
Bolond ez az ember? 
– A fürdőkádban ülök, Chase, ha nem vetted volna észre! 
– Ó, észrevettem. – A férfi hangja mély volt, rekedt és pokolian szexi."

Már az első oldalakon közös nevezőkre jutottunk, széles vigyorokkal és kuncogásokkal olvastam végig. Erotikusnak mondható, de inkább egy light-os verziója, vagyis ne csalódjatok, ha nem arról fog szólni, hogy milyen lepedőakrobata mutatványokat visznek végbe. Inkább egy könnyed romantikus és szenvedélyes történetecske, amit pár óra alatt ki lehet olvasni.

Madison és Chase szemszögéből ismerjük meg a kalandjukat, és ez meglepő volt, mert nem számítottam a kettős nézőpont váltakozásra. Mind a ketten olyan karakterek, de főleg Madison, akinek a gondolatain lehet sokat kuncogni. 
A történet alakulása igaz, hogy néha már-már kicsit túl lett dramatizálva, a kliséhalmazok egyre csak szaporodtak, de én erre azt mondom, hogy így is úgy is kiszámítható, akkor meg nem gond, ha egy kicsit túl sokáig húzza-csavarja az írónő a cselekményeket. Kell néha ez is, hogy nyugodtan kikapcsoljuk az agyunk és csak élvezzük, amit tálcán kínálnak nekünk.

A következő rész Bridget és Chad történetéről szól, amit egyre jobban várok. Vetkőzik a játékos címmel fog megjelenni, remélem, hogy hamar. :)


Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2013.
Eredeti cím: Tempting the Best Man
Sorozat: Gamble testvérek 1. rész

0 comments: