Madeline Hunter: A csendestárs

, by Kristina

Fülszöveg:
Ki hallott már olyat, hogy nő vezessen egy tekintélyes londoni aukciósházat? Pedig Emma Fairbourne-nak éppen ez a szándéka, miután egy tragikus balesetben elveszíti az apját. Természetesen nem bolond, hogy nyíltan így tegyen, és ezzel elijessze a gazdag gyűjtőket. Így hát a barátnőjével együtt kieszel egy tervet: felbérel egy jóképű és elbűvölő fiatalembert, hogy a nyilvánosság előtt képviselje az aukciósházat.

Az elképzelését siker is koronázná, ha nem avatkozna közbe Darius, Southwaite arrogáns grófja, az aukciósház résztulajdonosa, a csendestárs. A grófnak egyáltalán nem áll szándékában tovább működtetni a vállalkozást, és nyilvánvalóan azt sem engedheti, hogy a bájos Miss Fairbourne irányítsa azt. Nincs más lehetőség, az üzletet el kell adni.

Ám a makacs Emma egyetlen nőhöz sem hasonlít, akivel a gróf eddig találkozott, és nem hajlandó elfogadni a döntését. Darius ezért új fronton indít támadást. Hiszen más módon is elérheti, hogy a hölgy megadja magát, és az sokkal kellemesebb lenne mindkettejük számára...



Emma apja tulajdona volt London egyik híresebb aukciós háza, ő is értékesítette és osztályozta a művészeti cikkeket. A nemesek megbíztak tudásában és őszinteségében, rengeteg pénzt és bizalmat fektettek be az üzletébe. Emmát és bátyját Robertet, apjuk számos beszerző útjára magával vitte és átadta nekik tudását. Ám mikor Robert eltűnt egy utazás során, se Emma, se édesapjuk nem fogadták el halálának hírét. 
Édesapja halála után Emma magára maradt, nyakába szakad az aukciós ház, és hiába rendelkezik a megfelelő tudással, mely sikerre viheti, nő létére különböző módszerekhez kell folyamodnia, hogy megvigyázhassa bátyja örökségét, míg az haza nem érkezik. Ám egy minden lépben kanál csendestárs megnehezíti a dolgát. Nem várt dolgok bukkannak fel egy idő után, csempészet, kémkedés, ráadásul egy nemes is olyan ajánlattal áll elő, hogy legyen a szeretője.

Maga a történet tetszett, mert nem lerágott csont érzetét keltette. Az akkori felfogás szerint nemesember sem foglalkozhatott volna aukciósház vezetésével, nem hogy egy húszas éveiben járó nő. Mégis mindketten részt vettek az üzleti ügyekben, még ha ezzel zavarták is egymás tervét. Darius csendestársként próbálta igazgatni az üzletet, míg Emma titokban mozgatta a háttérből a szálakat. 

Emma olyan hősnő, aki bár keménynek mutatja magát, mégis beismeri mikor segítségre van szüksége. Tetszett, hogy gondolkodása racionális volt a legtöbb esetben, és könnyen kedvelhető, bár kissé zárkózott hölgy benyomását keltette. Darius pedig tipikusan az a pasi, aki után minden hölgy sóhajt, még akkor is, ha néha legszívesebben jól fenéken lehetne billenteni kissé dölyfös stílusa miatt.

Mellékszereplők közül Cassandra és Ambury karakterei érdekeltek legjobban, amikor pedig megtudtam, hogy ők ketten lesznek a sorozat következő részének főszereplői, azonnal vad vigyor került az arcomra. Cassandra botrányos múltjával és Ambury lehengerlő stílusával garantálják a szórakozást.  


Mindenből volt benne, amit szeretek a történelmi romantikus könyvekben, csak épp kevesebb mennyiségben. Volt benne izgalom, romantika, szenvedély, de mindből leginkább a könyv végére jutott a legtöbb, ezért kicsit lassabban rázódtam bele a történetbe.

A legtöbb jelenet az aukciósházra, vagy a művészetre épül a könyv első felében, amitől érdekes volt, hiszen eddig még nem volt alkalmam hasonló történethez. Persze jobban örültem volna, ha a pénzügyi dolgok és az irányítás helyett hamarabb egymásnak ugrottak volna a főszereplők. :D
De persze, így is jól szórakoztam azon, hogy hogyan próbálták egymást túlszárnyalni elmés megjegyzéseikkel. Az olyan helyzetek mindig vigyort csalnak az arcomra, mikor a két főszereplő ellenségesen viselkedik, valahogy nagyobb lesz az első csók csattanásának is a hangja. ;) 

A bejegyzésben a könyv külföldi borítóit mutatom meg nektek.

Eredeti címe: The Surrender of Miss Fairbourne
Sorozat: Fairbourne kvartett 1.
Kiadó: General Press - Megrendelés - Beleolvasó
Fordító: Melis Pálma
ISBN: 9789636438159



Madeline Hunter legújabb regényében két elszánt akarat feszül egymásnak, hogy aztán az egymás iránt érzett vágy, az egyre mélyülő érzelmek és a múlt titkainak útvesztőjében megleljék az egymáshoz vezető utat.

11.22. - Szembetűnő 
11.24. - Insane Life 
11.26. - Angelika blogja
11.30. - Kristina blogja



A csendestárs éppen az ötödik magyarul megjelent Madeline Hunter regény, hiszen korábban a napóleoni idők Angliájában játszódó Virágritkaságok sorozat négy kötetét már kiadta a General Press. 
Mostani játékunk minden állomásán egy-egy fess angol úriember nevét kell összeolvasnotok a bejegyzésekben kiemelt betűkből, majd a a rafflecopter megfelelő sorába azt a magyarul is megjelent Madeline Hunter regény címét beírnotok, melyben az adott úr volt a főhős. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Penelope Douglas: Nélküled - Until You

, by Kristina

Fülszöveg:
Folytatódik Penelope Douglas nagy sikerű sorozata, a Fall Away.
Voltál már olyan dühös, hogy örömöd lelted abban, ha ütsz-vágsz? Vagy annyira tehetetlen, hogy teljesen tompának érezted magad? Az utóbbi néhány évem erről szól. A düh és a közöny két véglete között élek, átmenet nélkül.
Van, aki utál ezért, és vannak, akik félnek tőlem. De senki sem bánthat, mert nem érdekel semmi és senki. 
Tatumot leszámítva. 
Annyira szeretem, hogy már utálom. Barátok voltunk, de rájöttem, hogy sem benne, sem másban nem bízhatok. Ezért megbántottam. Ellöktem magamtól. 
Mégis szükségem van rá. Amint meglátom, elememben érzem magam. Minden indulatomat rázúdíthatom. Belekötök, ellenszegülök, szívatom. Ez lett a lételemem. 
De elment. Franciaországban volt egy évig, és más emberként jött haza. 
Ha most támadom, már visszatámad.
A Szívatás Tate történetét mesélte el. Most kiderül, miként élte meg ugyanazt a másik főszereplő, Jared.



Az "ugyan az a történet, de más szemszögből" típusú könyvek külön kategóriába tartoznak az én osztályzásom szerint, és minden egyes alkalommal félve veszem őket a kezembe, hiszen már egy ismert történetet, csakis magas elvárásokkal lehet elkezdeni, elvégre maguk a bonyodalmak nem lehetnek annyira izgalmasak, váratlanok, vagy mégis? 
Izgalmas lehet és az is, amit ez a könyv be is bizonyít már az elején! Hiszen Jared olyan szereplő volt a Szivatásban, aki vég nélkül képes volt megdöbbenteni az olvasót azzal, hogy nem lehetett előre tudni milyen lépésekre szánja el magát, mikor lesz kedves, undok, vagy agresszív, ezt a szokását pedig folytatta itt is. Titkokkal kellett élnie hónapokon, éveken keresztül, amelyek kihatottak a viselkedésére. Igaz, hogy a titkokra fény derült az előző könyvben, de ugyan olyan érzésekkel olvastam, mint akkor, hiszen most az elejétől betekintést enged a gondolataiba, múltjának sötét hónapjaiba. 


Tate iránt érzett kismillió érzelme átjárja a könyv minden lapját. A rajongása, a szerelme, a bizalomhiánya és megbántottsága. Maga Jared az a plusz, amitől a könyv érdekessé válik, mert szinte kiismerhetetlen még is így, hogy legrejtettebb gondoltait árulta el nekünk.


"Gyönyörű összevisszaság volt, és imádtam."

Drámaibb, mert nem a bonyodalmakon és a cselekményen van az ilyen könyveknél a hangsúly, hanem hogy a szereplő hogyan élte meg a dolgokat, hogyan dolgozta fel az eseményeket és hogyan jutott el egyik következtetéstől a másikig. Ami valljuk be, Jared esetében elég izgalmas, hiszen a karaktere annyi réteggel rendelkezik mint egy hagyma, mire lefejtjük róla az egyik réteget, felbukkan egy másik, egy újabb kihívás. 

Egy új könyv attól izgalmas, hogy az elején megismerjük a karaktereket, a múltjukat, a jellemüket, majd attól, hogy szurkolunk nekik, mikor megismerjük az utat, amin keresztül szeretnének menni, bonyodalmak és egyéb izgalmak mellett pedig eljutunk velük a boldog befejezésig. Ha épp nem függővéggel próbál ártani az egészségünknek az írónő...  De szerencsére ez ennél a sorozatnál nincs jelen.
A Nélküled attól izgalmas, hogy Jared szemszögéből ismerjük meg gyermekkorát, a nyarat, amikor minden megváltozott számára, Tate-tel, az anyukájával, a barátaival és Jax-szel való kapcsolatának mélységét most első kézből láthatjuk. Újabb látószögből játszódnak le kedvenc jeleneteink.

Fél éve, hogy először volt szerencsém Penelope Douglas írásához, és azóta is nagy kedvencem az írónő. A többi részt azonnal el is olvastam még akkor, hiszen rettenetesen kíváncsi voltam a folytatásokra, elárulom nektek, hogy még ezeknél a részeknél is jobbak! De büszke vagyok arra, hogy ezt a könyvet kihagytam akkor és megvártam a magyar megjelenést, mert ez idő alatt kicsit elhalványult a történet, valamint élvezhettem a magyar fordítást.

Élveztem, hogy kedvenc jeleneteim más formában olvashatom, a szívatásokat, a bulikat, az autóversenyzést, a vágyat a másik iránt, a szenvedélyt. Néha intenzívebb volt minden. Egyszerűn imádtam ezt a könyvet!

Nem a Szivatás újramesélése, ez Jared története. Nem ajánlom, hogy ezzel a könyvvel kezdje valaki a sorozatot, mindenféleképpen a Szívatás után kell olvasni. Tate és Jared mondanivalója is fontos, érdekes, és szórakoztató külön-külön a maguk módján. :)
Bevallom már rengeteg jelenetre nem is emlékeztem, így egyes részeknél meg is leptek a fordulatok. Az idei év nagy felfedezettje lett számomra Tate és Jared története, az írónő és a WOW Kiadó is. 

Kiadó: WOW
Eredeti cím: Until You
Sorozat: Fall Away 1,5 része
Műfaj: new adult
Megjelenés: 2015.12.10. Előrendelhető
Beleolvasó



Jared és Tate nagysikerű története a Szivatás sokunk szívét megdobogtatta, mindenki örömére pedig, Penelope Douglas megírta Jared történetét is. A WOW Kiadó pedig elhozza december 10-én a magyar olvasóknak a Nélküled - Until You című könyvet, melyet a Blogturné Klub 6 bloggere népszerűsít a Nélküled turné keretén belül november 28. és december 3. között a megszokott módon: extrákkal, nyereményjátékkal, élménybeszámolókkal.



11.28. Kristina blogja
12.02. Letehetetlen
12.03. CBooks


Egyre több író dönt úgy, hogy a legsikeresebb regényüknél, megírja mindkét főszereplő szemszögéből a történetet. Mi rajongók ezeknek, csak örülhetünk, hiszen újraélhetjük kedvenceink kalandjait. A játék ezúttal abból áll, hogy mind a hat állomáson kitaláljátok a rövid leírások alapján azokat a könyv címeket, amelyek a férfi szereplők szemszögeit mesélik el.
A helyes megfejtők között egy példányt sorsolunk ki Penelope Douglas: Nélküled című könyvéből, valamint egy könyvjelzőt és gy kitűzőt.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz! A nyerteseket e-mailben is értesítjük, amennyiben valamelyik nyertes nem jelentkezik 72 órán belül, új nyertest sorsolunk.

"A történet egy hányatott sorsú lányról szól, aki összetalálkozik rég elvesztett gyermekkori barátjával. A fiú segít a sokkoló családi múlt feltárásában, így a lány végre elcsitíthatja magában a mély sebet hagyó emlékeket és érzéseket." 


a Rafflecopter giveaway

2 comments:

Rebecca Donovan: What if - Mi lenne, ha...

, by Kristina

Mi lenne, ha másodszorra is átélhetnéd az első találkozást? Cal Logan döbbenten veszi észre Nicole Bentleyt a vele szemben lévő kávézóban, több ezer kilométerre szülővárosuktól. 1 éve, az érettségijük óta senki sem látta őt, és senki sem hallott róla. Úgy tűnik, hogy ő nem is Nicole. A lány pontosan ugyanúgy néz ki, mint Cal gyerekkori szerelme, de az ő neve Nyelle Preston, és fogalma sincs arról, hogy Cal kicsoda. Nyelle ösztönző, fogékony és vakmerő, az élethez való szenvedélyes hozzáállása másokra is átragad. Ebben Nicole teljes ellentéte. Calt totálisan lenyűgözi a lány, és megállíthatatlanul beleesik. Nyelle azonban kivételesen titokzatos, és ahogyan Cal egyre közelebb jut a rejtélyek megoldásához, úgy egyre kevesebbet akar tudni. Amikor a múlt és a jelen titkai összecsapnak, egy dolog világossá válik: Semmi sem az, aminek látszik.



A könyv Cal-ról szól, a fiúról, aki egy nap meglátja rég nem látott gyermekkori szomszédját. Nyelle ugyan úgy néz ki, mint a rég nem látott Nicole, és mégsem..., viselkedésre, öltözékre teljesen annak a lánynak az ellentéte. Időről időre újra összefutnak a véletlennek köszönhetően, Cal azt veszi észre, hogy egyre többet gondol rá, és várja a lány felbukkanásait. 

A könyv a második esélyről szól, egy igazán bonyolult köntösbe bújtatva és drámai módon előadva.
Nagyon sokáig tartott, amíg kiolvastam, sokszor összezavart, félre kellett tennem. Olyan hatással volt rám a legtöbbször, mint az írónő Visszafojtott lélegzet című könyve, itt is a legtöbbször a szereplők zavartak össze, sokáig tartott, amíg kiismertem őket.
A szereplőknek ezer oldala van, és mindközül Cal és Nyelle jelleme a legösszetettebb, legkiismerhetetlenebb, zavaróan sokáig tartott míg megkedveltem őket, és pont ez okozta azt is, hogy nem értettem meg őket azonnal. Amennyire szenvedélyesek voltak egyes dolgokban, annyira hiányoltam ezt a fokozott érzelmi zűrzavart a kapcsolatukban, ami lassan kialakult.

A történet amennyire bonyolult, annyira lehetett volna sokkal egyszerűbb is, az okok, a miértek rendben is vannak, de ezekre csak a legvégén tudjuk meg a választ, és addig az olvasó vakon kell bízzon a szereplőkben. Számomra az volt a legnehezebb, hogy nem értettem meg őket azonnal, és nem tudtam annyira élvezni ezt a különleges kapcsolatot, ami kialakul lassan Cal és Nyelle között. Nem csak fejezetről-fejezetre változott, de oldalanként történtek olyan dolgok, amitől újabb teóriák bukkantak fel a fejemben a végkifejletről. 

A könyvet akár két részre is tudnám osztani, az első rész a barátságról szól, a meglepetésekről, a második a szerelemről, a megértésről, az érzelmekről, de  két rész annyira össze van fonva, hogy nem érzi az olvasó az átmenetet. 
Rebecca Donovan nagyon ért a drámai hangulathoz, az olyan karakterek megformálásához, akik keresik a helyüket a mindennapokban. A történetben gyakran váltakozik a múlt és a jelen, sőt több szereplő is válik mesélővé, így több oldalról kukkanthattam be a cselekménybe.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a bonyolultabb, drámaibb köntösbe bújtatott young adult és new adult könyveket.

Extra: Ismerd meg a szereplőket!

Rebecca Donovan honlapján olvashattok több karakterről, közülük háromról hoztam rövidebb ismertetőt:

Cal Logan (20)

Született és nevelkedett Renfield nevű kaliforniai kisvárosban. Nem ő volt a legismertebb a gimiben, és ez soha nem is zavarta őt. Nem érdekelte, hogy másik mit gondolnak róla, mindaddig míg az "elit" barmok békén hagyták.
Minden áron kerüli a konfliktusokat, ő a béketeremtő a barátai között. 
A New York állambeli Crenshaw Egyetemen másodéves. Ritka az az idő, amikor nincs barátnője.

Nicole Bentley (20)

Az elitet választja gimiben, a lacrosse csapat kapitányával jár és csak a populárisabb emberekkel barátkozik.
Miután felvették a Harvard egyetemre, maga mögött hagyja Renfield városát és az ott élőket.

Nyelle Preston (20)

Kiszámíthatatlan és kicsit extrém, semminek és senkinek nem hagyja, hogy lekösse, visszatartsa. Azt csinál amit szeret, amikor akarja, ameddig neki jól esik. Nem a legkedvesebb, amikor mérgessé válik.
Képes hetekig eltűnni, és a legváratlanabb pillanatokban feltűnni. Amerre csak megy, felkelti mindenki figyelmét, és ez alól Cal sem kivétel.

Kiadó: Maxim
Fordította: Beck Anita
Oldalszám: 368
Műfaj: new adult
Sorozat: nem
Megrendelhető ezen a linken.

Mi lenne, ha...

Rebecca Donovan a Mi lenne, ha könyv megjelenése kapcsán egy egész kampányt elindított, amihez most a turné résztvevői is csatlakoznak!
Az élet tele van Mi lenne, ha kérdésekkel, most mi is elárulunk egyet-egyet a sajátjainkból.

Az én Mi lenne, ha kérdésem:

Mi lenne, ha nemet mondanék?


Milyen lehet, ha másodszor is először találkozol a lánnyal, aki tetszik? De vajon tényleg ő az?
A “Mi lenne, ha” kérdések pedig ott motoszkálnak a fejedben…
November 14-e és 22-e között a Blogturné Klub tagjai is végigjárják ezt az utat Callel, rengeteg kérdéssel és rejtéllyel, meg egy sor emlékkel, ami csak még több kérdést szül. Tarts velünk Te is, nem semmi kaland lesz!
És ha ügyesen játszol velünk, a What If - Mi lenne, ha c. könyv három példányának egyike is a Tiéd lehet!



11.18 CBooks
11.21 Dreamworld
11.22 Kristina blogja
11.23 Könyvszeretet



Nyelle a történetben imádja az édességet! Úgyhogy most édesszájúak előnyben - finomságok nevét keressük mi is!
Minden állomáson találtok valamilyen nyomot, ami alapján kitalálhatjátok az aznapi nasit - vagy egy képet, vagy az édesség betűit a szövegben elrejtve, esetleg mindkettőt.
A Rafflecopter doboz megfelelő soraiba írjátok be a megfejtést, és ha esetleg nem bírjátok ki a játék után: jó nassolást kívánunk! ;)
A helyes megfejtők között 3 példányt sorsolunk ki a könyvből.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz! A nyerteseket e-mailben is értesítjük, amennyiben valamelyik nyertes nem jelentkezik 72 órán belül, új nyertest sorsolunk.




a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Colleen Hoover: This Girl - Ez a lány

, by Kristina

Fülszöveg:
Colleen Hoover, New York Times bestseller író a viharos szerelemmel, szenvedéllyel és fájdalommal teli Szívcsapás-sorozattal számos olvasót ejtett rabul.
Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban.
De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli a saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki.



Ugyan az a történet, amit az előző két könyvben megismertünk és mégsem, mert ezúttal Will meséli el nekünk szerelmük történetét, az első találkozástól a nászéjszakáig. A visszaemlékezéseknek köszönhetően Will-t is jobban megismerjük, de ami a legfontosabb, hogy rengeteg olyan részletet is megtudunk, amiről eddig lemaradtunk. 
Will és Lake kapcsolatát, mi olvasók átélhettük az elejétől Lake-nek köszönhetően, voltak szívszorító, könnyes, dühítő, romantikus, felemelő pillanataik, és most elérkeztünk a happy end-hez. Hiszen ezzel a résszel véget ér a sorozat, melyet róluk írt az írónő, és az i-re a pontot az teszi, hogy mindezt a fiú emlékei is kiegészítik ezúttal. Visszatekintések, kedvenc pillanatok újraélése, újabb titkokról lerántott leplek, sőt a szomorú és megrázó jeleneteknek is újabb részletét ismerhetjük meg.

"Néha két embernek el kell válni ahhoz, hogy felismerjék, mekkora szükségük van egymásra."

Minden karakter sokat változik a Szívcsapás sorozat mindhárom könyvében, nem csak Will és Lake, de testvéreik, Kel, Coulder és barátaik is. Felnőnek, megváltoznak, a sors alakulása erősíti, új célok kitűzésére sarkalja őket.
Három könyv ebben a sorozatban azt jelenti, hogy három különböző hangulatú történetet kap az olvasó, amely alapja két fiatal egymásra találása. A múlt és a rájuk zuhanó megpróbáltatások mégis különlegesség alakítják szerelmi történetüket. Mindhárom könyv különlegessége a költészet. A slam estek jelenetei ezúttal is bebizonyították, hogy a költészet is lehet érzelmes, és ami fontos: érdekes. A versek újraolvasva, immár Will magyarázataival még jobban tetszettek.

Az első rész magyar megjelenésekor annyira belezúgtam Lake történetébe, hogy azonnal elolvastam a folytatásokat angolul, így másfél év után, újraolvasva immár magyarul, ugyan olyan rajongást keltett bennem, mint akkor nyáron. Az írónő tehetségének köszönhetően, minden alkalommal izgalmas és érzelmekkel telt az olvasás, mert a karakterek jelleme hihetetlenül inspiráló és valósághű. 
Hosszú út várt a szereplőkre, míg eljutottak a boldog befejezésig, de úgy érzem minden könnycsepp és mosoly megérte, hogy velük együtt tarthattam én is.

Azoknak, akik még nem ismerik a Szívcsapás sorozatot, sürgősen be kell pótolniuk a mulasztást, mert ez a trilógia is a new adult műfaj gyöngyszeme! Az olvasó együtt nevet és sír a szereplőkkel, rajong értük, és szurkol nekik.



Extra - Kedvenc jelenetem:



Már az ajtónál járok, amikor a fiúk visszajönnek a házba. Kel csípőre tett kézzel megáll előttem, és felnéz rám.
– Te a nővéremmel jársz?
Hirtelen köpni-nyelni nem tudok, annyira megdöbbent a nyíltsága.
– Öhm… nem. Csak barátok vagyunk.
– De ő azt mondta anyának, hogy randizni megy veled. Azt hittem, csak azok randiznak, akik együtt járnak.
– Az úgy van… – torpanok meg egy pillanatra a megfelelő szavakat keresve. – Néha a fiúk azért randiznak a lányokkal, hogy megtudják, akarnak-e együtt járni velük.
Caulder mindeközben ott áll mellettem. Látom rajta, hogy legalább annyira érdekli ez a téma, mint Kelt, de ez most nem a legjobb pillanat arra, hogy beavassam a randevúzás szabályaiba.
– Akkor ez olyan, mint egy vizsga? – kérdezi Caulder. – Most derül ki, hogy akarsz-e majd járni Laykennel?
– Valami olyasmi – bólintok.
Kel elneveti magát.
– Tutira nem leszel oda érte. Állandóan böfög és parancsolgat. Nem engedi, hogy kávét igyak, úgyhogy biztos neked sem fogja hagyni. Vacak zenéket hallgat, túl hangosan énekel, és szanaszét hagyja a melltartóit a házban. Gusztustalan.
– Kösz a figyelmeztetést – nevetek. – Mit gondolsz, túl késő lenne már lemondani a randit?
Kelen látszik, hogy még nem érti a szarkazmust.
– Már kicsípte magát, meg minden, úgyhogy muszáj lesz elvinned – feleli.
Bosszúságot tettetve felsóhajtok.
– Akkor nincs mit tenni. Még jó, hogy csak néhány óra az egész. Remélem, ez idő alatt nem fog túl sokat böfögni, nem parancsolgat, nem lopja el a kávémat, nem bömbölteti a vacak zenéjét, és nem hagyja a melltartóját a kocsimban.
Vagyis remélem, hogy igen."


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó 
Fordító: Barthó Eszter
ISBN: 9789633994085
Oldalszám: 296 oldal
Elit start: 2015.11.10
Várható megjelenés: 2015.12.04


A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Colleen Hoover: This Girl - Ez a lány című regénye, a Slammed trilógia befejező kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere, Willel karöltve felidézi Mr. és Mrs Cooper megismerkedésének és egymásra találásának keserédes történetét. 
2015. november 16-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


11/16 Media Addict
11/17 Angelika blogja
11/18 Dreamworld
11/19 MFKata gondolatai
11/20 Deszy könyvajánlója
11/21 Kristina blogja



Mostani játékunkkal egyszerre szeretnénk búcsúzni a sorozattól, és feleleveníteni a Layken és Will kapcsolatában fontos szerepet játszó pillanatokat. 
Minden állomáson (és a Blogturné Klub közös blogján is: www.blogturneklub.com) egy, a korábbi eseményekkel kapcsolatos kérdést találtok, melyek megválaszolásával esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három This Girl - Ez a lány példány egyikét.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.


Lake Gonoszság című verse szerint hány különböző jelentése és szinonimája van a gonosz szónak?



a Rafflecopter giveaway

0 comments:

Mia Sheridan: Leo

, by Kristina

Fülszöveg:
Evie és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták, ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.
Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle.
Nyolc évvel később, történetünk idején Evie már nehéz körülményei ellenére is kialakította az életét. Van munkája. Vannak barátai. Elégedett. Ekkor egyszer csak feltűnik az életében egy férfi, aki azt állítja, hogy a lány rég eltűnt szerelme, Leo küldte, hogy kutassa fel őt. Tagadhatatlanul vibrál közöttük a levegő. De vajon megbízhat-e Evie a vonzó idegenben? Vagy lehet, hogy az titkol valamit a Leóhoz fűződő kapcsolatáról és a srác sok évvel azelőtti eltűnéséről?





Szép lassan épül fel a történet, közben folyamatosan ismerjük meg a jelen és a múlt történéseit és mindkettő a maga módján egy gyönyörű és egyben szomorú romantikus történet. Mert az mindig gyönyörű amikor két ember megtalálja egymás karjában a békét és a megértést, de ettől függetlenül szomorú, mert előtte át kellett esniük rengeteg fájdalmon, hogy a boldogságra leljenek. A lassú kezdésben az volt a jó, hogy felkészített a sok érzelmekkel teli bonyodalmakra, de persze már az első jelenet is torokszorító volt.


"Mélyen a szemembe néz, mintha olvasni tudna a gondolataimban. Merthogy természetesen tud. Talán nyitott könyv vagyok, talán a szerelem nagyítóüveget ad annak a lelkéhez, akié a szíved."


Evie és Leo nevelőotthonban töltött életével kezdődik, és már ezzel kezdi érezni az olvasó, hogy rengeteg érzelem fog még a felszínre bukkanni az elkövetkező fejezetekben.

A könyvet akár két részre is lehetne osztani, az egyik része a lassú, érzelmes és meghitt, míg a másik a fájdalmas, bonyodalmakkal és döbbenettel, már-már valótlan fordulatokkal teleszórt történetrész. És a karakterek is ugyan úgy, mintha több személyiséggel rendelkeztek volna, egyik pillanatról a másikra racionálisból megmagyarázhatatlan viselkedéssel sokkoltak.

"Én úgy gondolom, hogy a legjobbnak lenni kilencvenöt százalékban önbizalom kérdése. Hiába sejted, hiába reméled,hogy te vagy a legjobb, ha nincs merszed nagy betűkkel hirdetni magadról és nem engeded, hogy a többiek teszteljenek - ha mernek -, akkor valószínűleg mégse te vagy a legjobb. Annak aki istenigazából hisz magában, ki tudna ellenállni?"

A karakterek sokszínűek, rejtélyesek és kiismerhetetlenek az elején. Annak ellenére, hogy rövid kis könyvnek tűnik, annyi minden történik benne, hogy ezt nem is lehet érzékelni, a cselekmény sűrű, szenvedélyes és mindig ad valami meglepőt.

"– Meg foglak csókolni, Evie, és attól a pillanattól az enyém vagy. Nem érdekel, hány kilométer választ el minket egymástól. Hozzám tartozol, és én várni fogok rád. És azt akarom, hogy te is várj. Ígérd meg, hogy senkinek nem hagyod, hogy hozzád érjen! Ígérd meg, hogy megőrzöd magadat nekem!"


Előre elnézést kérek, amiért nem hozok fel pontos példákat, de nem szeretném lelőni egyik poént sem, mert az a könyv aztán tele van fordulatokkal. 

Miután végeztem a könyvvel, már megértem, hogy miért akkora a rajongótábora az írónőnek. Egyszerre szívszorító és gyönyörű romantikus történetet írt, és kellett pár nap, hogy feldolgozzam a könyvet. Nem egy könnyű történet Mia Sheridan regénye.


Olasz borító
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem tetszett, mert egy szuszra kiolvastam, valami megragadott benne, ami miatt vonzott az egész. De sajnos több megoldás sem tetszett, főleg ahogy az írónő alakította a történetet, és ebbe a legzavaróbb a szereplők viselkedése volt. Valamiért nem éreztem természetesnek, hogy olyan dolgokat mondtak és tettek, amiket a való életben épeszű ember nem fogad el és nem dolgoz fel ilyen gyorsan. De, és itt van ezzel a történettel kapcsolatban az a rengeteg DE. Mert amennyire nem tetszett néha és valamit a falhoz vágtam volna, annyiszor jött valami a történetben, amivel pedig azonnal meglágyította a szívem. 

Összességében tetszett az egész, persze a kevesebb néha több, de ennél a könyvnél az a plusz, hogy ahogy halad a történet úgy válik minden egyszerre sokká, és az olvasó a könyv végeztével úgy érzi, hogy áthajtott rajta egy gyorsvonat, méghozzá kétszer. De az utolsó jelenet, vagyis az Utóhang mindenkit el fog varázsolni, ráadásul nem függővéges. :)





Kiadó: Könyvmolyképző
Műfaj: new adult
Sorozat: A szerelem csillagjegyében 1.
Elit megjelenés: 2015. 11. 24.
Várható megjelenés: 2015. 02. 04.






Napokon belül megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál egy sokak által várt történet, Mia Sheridan: Leo című regénye. A Blogturné Klub nyolc bloggere veszt részt ennek a gyönyörű, romantikus regénynek a turnéján, aminek érdemes követni az állomásait, mert játékunk helyes megfejtői között három példányt sorsolunk ki a kiadó felajánlásában.

11.15 Dreamworld
11.17 Deszy könyvajánlója
11.19 Kristina blogja
11.21 Angelika blogja
11.23 MFKata gondolatai
11.25 Kelly és Lupi olvas
11.27 Media Addict
11.29 CBooks


Evie szereti változatosan sminkelni magát, ez adta az ötletet a játékunkhoz. 
Minden állomáson láthattok egy-egy képet, amely bizonyos típusú sminket mutat. A kiemelt betűk összeolvasásával megfejthetitek a smink típusát.
Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!



a Rafflecopter giveaway

0 comments: