Jessica Park: Flat out Celeste - Celeste bolondulásig

, by Kristina

Fülszöveg:
A végzős gimnazista Celeste Watkins számára minden egyes nap brutális bátorságpróba. És Celeste nagyon fél. Elszigeteltté válik, mert túlságosan okos, a beszéde túlságosan modoros, viselkedése pedig túlságosan eltér az átlagostól, ezért úgy érzi, nem marad más választása, mint direkt távol tartani magát mindenkitől.
De az egyetem felszabadíthatja, nem? Ha kibírja ezt a borzalmas utolsó évet a gimiben, akkor talán minden rendben lesz. Ha sikerül találnia csak egyetlen embert, aki mentőkötelet dobhat neki, akkor talán, talán nem lesz baj.
Justin Milano, a másodéves, szintén különc egyetemista lehet talán az a személy, aki kicsalogatja Celeste-et magányos világából. Talán megmentheti a lányt… legalábbis ha Celeste elfogadja a segítségét.
Ha összefognak, talán jó páros lehetnek. Ha összefognak, talán megmenthetik egymást. És ha összefognak, talán megmenthetnek egy másik párost is: két embert, akikről Celeste tudja, hogy teljes szívből, szenvedélyesen, bolondulásig szeretik egymást.



Ahogy azt Jessica Park-tól megszokhattuk egy felettébb különös történetet kapunk felettébb különleges karakterekkel a főszerepben. Nagyon sok fiatalkori, sőt annál több new adult történetben találkoztam már olyan párossal, akik tökéletesen kiegészítik egymást, de ennél a regénynél a tökéletes pár alatt, tényleg A TÖKÉLETES párt lehet csak érteni. Minden "hibájuk", tökéletlenségük a másik szemében elenyésző, apró kis semmiséggé zsugorodik, ami így is van rendjén, hiszen a barátság és szerelem legfontosabb tényezője a másik elfogadása. És ezt a gyönyörű üzenetet hordozza számomra a  történet, egy gyönyörű, vicces, olykor kissé döcögős, romantikus formában előadva. 

"– Most már felnőtt vagy, Matthew.
– Úristen, hogy mi vagyok? – zihálta a fiú, és hadonászni kezdett. – Ez meg hogy történt? Mikor? Nem igazság!
Celeste a szemét forgatta.
– Borzasztó vicces vagy. Tudom, hogy nyilvánvaló tényt fogalmaztam meg, de utálnám azt látni, amint megöregszel anélkül, hogy átélnél egy nagy szerelmet.
– Utálnád látni, amint megöregszem? Ugye tisztában vagy vele, hogy nem százéves vagyok? Mármint, persze, előbb-utóbb megvénülök, de azért még van egy kis időm, mielőtt járókeretre szorulnék.
– Ez igaz. De ahogy mondani szokás, ketyeg az óra, és ezt én mondom, pedig utálok olyasmiket mondani, amiket mondani szokás."

Celeste különleges, egyedi, párja nincs a fiktív szereplők világában, őszinte, tiszta és igazságos gondolkodásmódja miatt. Az a Celeste, akit a Flat-out Love-ban ismertünk és szerettünk meg azonnal, végre elindul a felnőtté válás lépcsőjén, egyetemre készül, de rájön, hogy az új környezet és új hely, ugyanúgy újabb emberekkel hozza kapcsolatba, így továbbra is meg kell próbálnia beilleszkednie a társadalomba. Újból magába roskad, mert addig a pillanatig úgy képzelte, hogy az egyetem csak a tanulásról fog szólni, nem számította bele a hallgatókat, akikkel továbbra is közösen kell órákra és kutatásokra járnia. Ám egyik pillanatról a másikra barátokra talál, csupán annak köszönhetően, hogy kezdi elfogadni önmagát. Egyszerűnek tűnik, így elmesélve, de higgyétek el nekem, Celestnek ez az út nehéz és rögös volt.

"– A normálisnak vélt személyiségnek nem felelsz meg. Vagyis a többiek tehetnek róla, ha bajuk van veled. Az ő készülékükben van a hiba. Nem a tiédben. Mégis ki a fene állapítja meg ezeket a mércéket, mi? Kinek van joga megmondani, hogy milyennek kéne lennünk? Vagy hogy kinek kéne lennünk? És mégis hogyan merészeli bárki is azt éreztetni veled, hogy nem pont úgy vagy jó, ahogy vagy? Ez elfogadhatatlan."

Celeste és Justin kapcsolata levelezéssel kezdődik, egyre jobban ellazulnak egymás társaságában, persze mindezt csak a szavak takarásában. Vicces, kissé esetlen első találkozások, elindítják őket az érzelmek olyan útján, amelyek ismeretlenek mindkét fiatal számára, de gyönyörűen kidolgozott módon, a kapcsolatok lassan épül és minden olvasót elvarázsol.

"Mi van? Talán azt akarjuk, hogy az egész univerzum olyan emberekből álljon, akik mind teljesen egyformák? Milyen rohadt unalmas lenne már az? Azt szokták mondani, hogy szeretet nélkül nincs értelme az életnek. Ez talán igaz, de a szeretet lényege, hogy a különböző emberek hatnak egymásra. Hogy összetalálkoznak a legkülönbözőbb személyiségek. Hogy szembekerülünk a másikkal, kihívást jelentünk egymásnak, kapunk és adunk hideget-meleget. Pontosan az ilyen ellentéteken keresztül ismerjük meg igazán a másikat és magunkat. És így szeretünk egymásba. Mert a változatosság egyenesen varázslatos. Szóval igazából Celeste-ek nélkül nem lenne értelme az életnek. Hát nem érted?"


Justin tipikusan az a srác, akinek sok barátja van, de egyik sem kerül hozzá túl közel, amit jellemének köszönhet, hiszen sokan félreértik zabolátlan elméjét, amely  képes percenként újabb dologra figyelni. Így azzal, hogy nehezen összpontosít, a legtöbben félreértelmezik, komolytalannak, sőt figyelemzavarosnak titulálják. Csakhogy, aki elolvassa a könyvet, az meg fogja érteni, hogy a fiú is sokkal több annál, mint amit a társadalom ráaggat. :) 

De természetesen Celeste álltal tudom nektek legjobban bemutatni a srácot:
"Az elmúlt negyvenöt percben beszélgettek a… nos, tekintve, hogy Justin hajlamos volt percenként témát váltani, beszélgettek a világon mindenről. A fiú energiája és élénksége Celeste-et Tigrisre emlékeztette a Micimackóból. Mindent gyorsan csinált: sebesen beszélt, kapkodva lapátolta be az ételt, és folyamatosan hevesen gesztikulált. A lány soha nem tudhatta előre, milyen irányba viszi el Justin a társalgást, vagy mikor jut eszébe egy adott témáról valami teljesen más. Aztán arról valami még inkább más. Ugyanakkor a lelkes és egyfolytában változó diskurzus közben a fiú egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Celeste ezt igazán élvezetesnek találta."




Megindító és bámulatos, ahogy e  két különleges fiatal megismerkedik, és ahogy mélyül, változik a kapcsolatuk. Nagyon sok vicces, mosolygós részt váltogatja a szomorkás, elgondolkodtató jelenet. Ami rendjén is van, hiszen Celestnek és Justinnak hosszú, változatos, olykor bonyolult utat kell bejárniuk ahhoz, hogy célba érjenek. Természetesen  a bonyodalmak csak még izgalmasabbá változtatják, ezt az olvasók számára.

Egy rossz dolgot sem tudnék felsorolni ezzel a könyvvel kapcsolatban, hiszen megkapóan romantikus a maga módján, édes és tanulságos! Biztosan lehet olvasni önmagában is, de az igazi élményt csak akkor fogja nyújtani, ha a Szeretni bolondulásig után veszi kézbe az olvasó.

Nem olvastam a Flat-out Matt novellát, így egy elég fontos dologról maradtam le Julie és Matt kapcsolatát illetően, nos spoilerezni nem fogok, csak annyit említenék meg, hogy minden Julie-Matt páros rajongónak is kötelező lesz elolvasnia Celeste regényét, mert fontos előrelépésekre számíthatunk!

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Flat-out Celeste
Műfaj: young adult
Fordító: Komáromy Zsófia
Megjelent: 2015.12.11.



Celeste-be lehetetlen volt nem beszeretni a Szeretni bolondulásigban! Egy tündéri, intelligens fiatal lány, aki meglehetősen egyedi módon próbálja feldolgozni azt, ami vele történt. 
Ki ne lett volna kíváncsi, hogy alakul az élete később? A Flat-out Celeste - Celeste bolondulásigból most kiderül! Mi lett a kislánnyal, és hogy áll a korábbi mellékszereplők élete? Ez mind kiderül ebből a könyvből! 
Kalandozzatok bolondulásig a Blogturné Klub tagjaival hat állomásos turnénkon!




12.19. Media Addict
12.20. Kristina blogja
12.24. Insane Life
12.28. Dreamworld


Ezúttal múltidéző játékkal készültünk! A blogturné állomásain egy-egy idézetet találtok az első könyvből. Nincs más feladatotok, mint kitalálni, vajon melyik szereplő szájából hangzott el az idézet - ha az megvan, írjátok be a szereplő nevét a Rafflecopter megfelelő sorába! 
Ha ügyesek vagytok, megnyerhetitek a könyv három példányának egyikét!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük, amennyiben 72 órán belül nem jelentkeznek, új nyertest sorsolunk.

“Jó jelnek tartom, hogy van olvasnivaló. Barátságos atmoszférát érzékelek itt.”



0 comments: